Large Magellanic Cloud

Nagy Magellán-felhő Large Magellanic Cloud

A Nagy Magellán-felhő (LMC) a déli félteke egének egyik legelképesztőbb látványossága. A Tejútrendszer legnagyobb kísérőgalaxisaként mindössze 160 000 fényévre van tőlünk, és a Lokális Csoportban – amelybe az Androméda-galaxis, a Tejútrendszer, a Triangulum-galaxis és a Nagy Magellán-felhő tartozik – a negyedik helyen áll. Az LMC nagy része az Aranyhal csillagképben található, a déli égbolt egyik csillagképében, kisebb része azonban a még délebbre fekvő Táblahegy csillagképbe is átnyúlik. Szépségének élvezetéhez körülbelül az északi szélesség 20°-ától délre érdemes tartózkodni; ahhoz pedig, hogy legmagasabb pontján legalább az égbolt közepén lássuk, a déli szélesség 25° táján kell lenni.

Az LMC-ben a galaxis küllős szerkezetének nyomain kívül kétségtelenül a benne található Tarantula-köd a legmegragadóbb látvány. A Tarantula-köd (NGC 2070) a Nagy Magellán-felhőn belül helyezkedik el (ezen a képen kissé középtől jobbra lent); már egy látcsővel vagy egy kisebb távcsővel is jól látszanak a ködből kifelé nyúló fényes gázgyűrűk, akárcsak egy hatalmas pók. Látszólag a telihold méretével vetekszik, valódi átmérője azonban mintegy 1520 fényév – nagyobb, mint az Orion-köd. A Tarantula-köd emellett a csillagkeletkezés fontos vidéke is; megfigyelve akár a középpontjában lévő 30 Doradus csillaghalmazt is megpillanthatjuk. 1987-ben a Nagy Magellán-felhőn belül fellángolt az 1987A szupernóva, méghozzá a Tarantula-ködhöz nagyon közel. Az 1987A szupernóva 2,8 magnitúdós csúcsfényességet ért el, ami 1604 óta a Földről megfigyelt legfényesebb szupernóvává tette. Még meglepőbb, hogy szabad szemmel is látható maradt egész tíz hónapon át.

Sigma 135mm F1.8 DG HSM (Art)
QHYCCD QHY600PH C
Avalon M-zero HQ
IDAS HEUIB-II
Teljes expozíciós idő: 5,5 óra
Feldolgozó szoftver: PixInsight, Photoshop